Azt beszéli már az egész város...

2023. szeptember 03. Városliget

Azt beszéli már az egész város…

Skorpió 50

Hej Jóbarát!
Te is vedd fel az ünneplődet, ha van, de ha nincs az se baj, ünnepeljünk együtt!
Talán el sem hinnéd, elrepült fél évszázad azóta, hogy a Skorpió együttes az első koncertjét adta 1973. augusztus 11-én Szigetszentmiklóson.
Hivatalosan kilenc nagylemez, öt kislemez, két válogatás-album, filmzenék, valamint egy koncertfelvétel őrzi a zenekar munkásságát és a rengeteg élmény, amit kölcsönösen szereztünk egymásnak a koncertjeinken: ti nekünk, mi pedig nektek.
énekes-gitáros és Fekete Gábor dobos a Hungáriában, Papp Gyula orgonista pedig a Miniben játszott. Frenreisz először az Emerson, Lake & Palmer mintájára trió formációra gondolt, és csak később döntött még egy gitáros bevonása mellett. Az együttes első albuma, A rohanás 1974-ben jelent meg. Emellett több rádió- és televíziós felvételt készítettek, Zalatnay Sarolta albumán is játszottak. Második albumuk, az Ünnepnap 1976-ban jelent meg. A Rohanás album több mint 300 000 példányban kelt el és beszámították minden idők legjobb tíz magyar rock albuma közé, a negyedik helyre.

Ünnepeljünk együtt 2023. szeptember 03-án délután 17 órától Budapesten, a Városligetben.

Vendégeink: az iLand Band, a Török Ádám Emlékzenekar és a Don’t Stop The Queen. Szeretettel várunk benneteket: Frenreisz Károly, Tátrai Tibor, Szűcs Antal Gábor, Pálvölgyi Géza, Németh Gábor, Papp Gyula: a Skorpió!

A belépés ingyenes!

Vendég zenekarok

Helyszín

Támogatók